Turisztikai információk Malagáról

Malaga Spanyolország ötödik legnépesebb városa, és a világ egyik legkedveltebb turisztikai célpontja.

Malagának sajátos varázsa van, amit bármely látogató már az első séta alkalmával megtapasztalhat. A kultúra, a szokások, a gasztronómia, az irigylésre méltó éghajlat és az itt lakók vendégszeretete mind azt bizonyítják, hogy a „paradicsom városának” is nevezhetnénk, ahogy azt tette Vicente Aleixandre, a híres Nobel-díjas spanyol költő is.

Málaga España Malagueta

Malaga kikötője (balra)

A Costa del Sol fővárosaként emlegetett Malaga, az utóbbi húsz évben, gyors ütemben fejlődött egy modern várossá, ennek ellenére azonban megőrizte eredetiségét. Malaga megtartotta barátságos jellegét, a környéket érintő külföldi turizmus hatalmas befolyásának ellenére, amely a többi part menti városban és faluban elég jelentős.

Amit látnod kell…

Aki a városba látogat, mindenképp szenteljen időt egy sétára a központban, és látogassa meg a hangulatos, régi, mediterrán kikötőt. A malagai városvezetés nemrég több munkálatot indított a történelmi központ felújítására, ám e során az eredeti régi városkép megóvására törekszenek. A központi Larios utcán számos üzletet találunk, ezt szűk utcácskák egész labirintusa veszi körül, ahol ruhaüzletek, modern bárok és elbűvölő terek váltják egymást.

Malaga España Larios

Tipikus bár a Larios utcán

Amellett, hogy Malaga kereskedelmi központ, rendkívül gazdag történelmi örökséggel büszkélkedhet, egyik legrégebbi közülük a Krisztus előtt második században épített római amfiteátrum. Ezt csak a múlt század második felében fedezték fel, egy véletlen folytán, amikor helyére egy épületet készültek emelni.

Malaga España Teatro Romano

A malagai Római Színház

A római amfiteátrum fölé emelkedik, és Malaga hegyei előtt húzódik a mór palota, az Alcazaba néven ismert erődítmény. Az arab erődöt római kori romokra kezdte el építeni a kilencedik század első felében I. Ab der Rahman kalifa, hogy védelmet nyújtson a kalózok támadásai ellen. 

A kereszténység korában a város egyik legfontosabb épülete a XVI. században épült reneszánsz palota, amelyet Palacio de Bellavista néven emlegetnek. Az épület tipikus andalúz stílusú, tetejét arab elemekkel díszítették. Most a Picasso Múzeumnak ad otthont. .

A tizenhetedik században épített "Mesón de la Victoria" fogadó, korában az egyik legjobb volt, jelenleg a Népművészeti Múzeum tárlata kap benne helyet. Két szintje egy tipikusan andalúz stílusú kis belső udvart vesz körül, szökőkúttal a közepén.

Malaga katedrálisát ”La Manquita” néven emlegetik, ami kis félkarú hölgyet jelent, ugyanis második tornyát nem fejezték be. Az építési munkálatokat egy királyi rendelet következtében állították le, amikor még a torony fele hiányzott. A pénzösszeget, amit megépítésére fordítottak volna, egy egyesült államokbeli földrengés áldozatainak megsegítésére adták oda. A katedrális építése szinte két évszázadon át tartott – a tizenhetedik század második felétől a tizennyolcadik század utolsó harmadáig. Ezért építészeti stílusok különleges ötvözetét mutatja, alapjai és a szentély kapui gótikusak, majd reneszánsz stílusba mennek át, s végül falainak dekorációja barokk. A tizenhetedik századbeli kórus egy kivételes munka, 58 fafigurájából 40 van meg ma is, melyek a híres Pedro de Mena szobrász alkotásai. Az 1871-ben Julian de la Orden által épített csodálatos orgonát a zenei szakértők nagyra értékelik, nemcsak mesteri felépítése miatt, hanem mert zenei teljesítménye is kimagasló.

Málaga España Catedral

A malagai katedrális

Manapság nehéz elképzelni, hogy az Aduana Palotájának nevezett épület egykor a tengerparton helyezkedett el. A múlt század végén Malaga néhány átalakítást szenvedett el, s az egyik legmeghatározóbb változás az volt, hogy az épület előtti területet feltöltötték, ahol most a város El Parque néven ismert botanikus kertje található. A város központjában elterülő park Európa egyik legnagyobb trópusi és szubtrópusi növénygyűjteménye, mintegy 160 különböző virág és fafajta található itt.

Malagában több történelmi kert is van, mint például a la Concepción, amelyet idegenvezető kíséretében is meglátogathatunk, és a Retiro, ahol egy egyedülálló madárpark is található.

Malaga egy ideális hely a kerékpározáshoz, ugyanis sok széles és sík sugárút, és tengerparti sétány van a városban.